Oscar Wilde a boldog herceg

                                “Bárminek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem.”

Oscar Wilde  Dublin, 1854.– Párizs, 1900

Dublinban  született, Oscar Fingal O’fflahertie Wills néven, köznemesi család második fiúgyermekeként. (Csak később vette fel az Oscar Wilde írónevet, mert egy olyan nevet akart, amelyet az angol közönség is könnyen ki tudott ejteni.

Tanulmányait  a dublini Trinity College-ban, majd Oxfordban, végezte. Feltűnő ír akcentusával, kiváló felkészültségével és főleg öltözködésével kitűnt társai közül.

Ahhoz egyáltalán nem fért kétség, hogy Wilde egy igazi zseni, tehetséges író, de egyúttal rendkívül fegyelmezetlen ifjú is volt, így az egyetem elvégzésével nem kapott tanári kinevezést.

Wilde a londoni szalonok állandó vendége lett, de különc viselkedése miatt a háta mögött kinevették. A Punch c. hetilap 1880-tól karikatúra sorozatot indított róla, melyben egyértelműen a gúny céltáblája lett.  Nem bánta egyáltalán, hiszen ez ingyen reklám volt neki, ő pedig mindenáron akarta a hírnevet:

1881-ben saját költségén megjelentette Poems (Versek) című művét, amelyet bemutatott az amerikai közönségnek Kanadában és az USA-ban. Az előadóút óriási sikerrel zárult, Wilde sziporkázó hangvételű előadásaival lenyűgözte publikumát. Egyszerre híres és gazdag lett, elérte a hőn áhított ismertséget.

Összeházasodott Constance Mary Lloyddal, Londonban telepedtek le, és Wilde sorra jelentette meg legkülönbözőbb műfajú írásait, amelyeknek egy közös vonásuk van: a stílus, a nyelv magával ragadó szépsége. Előadásokat tartott, újságíróként tevékenykedett,

1885-ben megszületett első fiuk, Cyril, majd a következő évben a világra jött Vyvyan. Wilde ráérzett az apa szerepére, és ontotta magából a szebbnél szebb meséket.

A legnagyobb sikerei csúcsán érte el őt végzete. 1891-ben egy fiatal író megkereste őt, hogy bírálja el verseit, és tehetségét az irodalomhoz. Ez az ifjú Lord Alfred Douglas ('Bosie') volt, akivel e hivatalosnak induló kapcsolatuk egyre mélyebb, barátibb viszonnyá változott. 

Több időt töltött Wilde e fiatal fiú társaságában, mint saját családjával, ami házasságon belüli konfliktusokhoz vezetett, és botrányba torkollott.

1891 termékeny év volt Wilde számára, kötetei sorra jelentek meg. Az érdem részben a fiatal Douglasé volt, hisz ő ihlette meg, bűvölte el

A bíróság bűnösnek találta Wilde-ot a fajtalankodás bűntettében, és két év fegyházra, valamint kényszermunkára ítélték. 1895-97-ig raboskodott a börtönben, teljesen megtört. Ez alatt az idő alatt, megbánva bűneit, megtért, és megírta De Profundis c. alkotását, amelyben a vergődő lélek őszinte vallomása fogalmazódik meg, s mellyel sikerült megszereznie az európai közönség rokonszenvét és együttérzését.

1897-ben, szabadult, és azzal kellett szembesülnie, hogy hazája elfordult tőle, s bár barátai mindenben mellette álltak, és Constance rendszeresen támogatta pénzzel, Oscar mégis azt érezte, egyedül van a világban, Anglia népe nem érti meg őt, és ez fájt neki.

Úgy döntött, hogy Franciaországba távozik. Azonban itt is azzal kellett szembesülnie, hogy azok az emberek, akik egykor barátságát keresték, most sértegették vagy semmibe vették. Ezért Wilde egy kis tengerparti faluba, Bernevalba utazott tovább. Itt egy rövid ideig még együtt voltak Alfred Douglasszel, mert a vádak ellenére is ragaszkodtak egymáshoz, de ezután végleg megszakadt kettejük kapcsolata, és elváltak útjaik.

Wilde Párizsban élt 1900-ban bekövetkezett haláláig, sírja is itt található,, a Jacob Epstein szobrász által készített különleges síremlék a Pére Lachaise temető egyik fő látványosságának számít

.Wilde tisztelői azonban úgy érezték az évek során, meg kell mutatniuk, hogy kedvenc írójuknak a XX., sőt a XXI. században is vannak még rajongói, és ennek valamiért az a módszere terjedt el, hogy az ide látogatók vörös csóknyomot hagytak a sírkőként szolgáló szobron.

Önmagáról:

„Sértegessetek, dobáljatok meg sárral, de az istenért, nézzetek rám.”

„Sokan azt gondolták, hogy az életem merő valótlanság, én ellenben mindig is tudtam, hogy igaz, mert akárcsak az igazság, csak ritkán volt tiszta, és sohasem volt egyszerű.”

“Szeretem hallgatni, ahogy beszélek. Nagyobb gyönyörűséget alig szerez valami. Gyakran bocsátkozom hosszú beszélgetésekbe magammal, és olyan magasröptű vagyok, hogy néha egy árva szót sem értek abból, amit mondok.”

“Mindenben, amit valaha megírtam, legyen az akár regény, akár színdarab, benne volt az az esszencia, az a gondolatmag, ami miatt egyáltalán érdemes volt tollat ragadnom. Ha valaki még sosem hallott rólam, ha nem olvasta végig egyetlen művemet, egyetlen versemet sem, de valahogyan megismeri ezeket a magvakat, nyugodtan elmondhatja magáról: tudom, ki az az Oscar Wilde, tudom, mit gondolt az emberekről, a művészetről és a divatról.”1900-ban fülfertőzése, amelyet a börtönben kapott, súlyossá vált. Javasolták neki a műtétet, de az egyetlen dolog, ami heves fájdalmai közepette is bosszantotta Wilde-ot, az az ízléstelen tapéta volt. Viccesen jegyezte meg: „Egyikünknek mennie kell.”

Mivel köztudott volt, hogy Wilde nem tud jól bánni a pénzzel, minden egyes penny kifolyik kezei közül, az orvosa sürgetően faggatta kifizetetlen kezelési számlái miatt, mire ő csak ennyit válaszolt:

„Úgy halok meg, ahogy éltem: túllépve anyagi kereteimet.”

Dorian Gray arcképe

1890-ben megjelent Wilde talán legvitatottabb műve, a Dorian Gray arcképe (The Picture of Dorian Gray), amely egyik pillanatról a másikra nemcsak híressé, de hírhedtté is tette, egyszerre jelentett sikert és megvetést számára.

A történet egy csodálatos szépségű, előkelő ifjú tragikus életútját beszéli el a diadal tetőpontjától a teljes züllésig. Wilde klasszikus regényének hőse, a gazdag, gyönyörű és naiv fiatalember, Dorian Gray az újonnan megismert és megszeretett Lord Henry Wotton befolyása alá kerül, aki ráébreszti az élet ízeire. Dorian egész alakos portréját egy festőbarátja festi meg, s Lord Henry, a gazdag és divatos dandy meg akarja azt venni. Miután Dorian ráébred saját szépségére, azt kívánja, hogy bárcsak a festmény öregedne őhelyette. Ezzel eladja lelkét, nem az ördögnek, hanem a képnek.

Az idő múlásával átadja magát az önző és rafinált élvezeteknek, férfiakat és nőket taszít a bűn útjára, majd egyre mélyebbre süllyed, s közben megdöbbenve veszi észre, hogy míg teste tökéletesedni látszik, addig rejtett arcképe egyre rútul. Ugyanis véghezvitt bűnös tettei kitörölhetetlen nyomot hagytak a valódi személyiségét ábrázoló képen. Egy különösen gonosz gyilkosság után saját magától megundorodva a portré mellébe döfi a tőrt. Dorian holtan esik össze, mert a tőr az ő szívét sebzi halálra. Szolgája ott találja holtan fekve, összeaszott, ráncos arccal a tökéletes kép alatt.Wilde ars poeticája mélyen érződik e művében, miszerint „Minden művészet haszontalan. Nem a művészet utánozza az életet, hanem az élet a művészetet.”

A boldog herceg

Meséi alapgondolatát a részvét ihlette a szegények, a nyomorékok, a szerelem áldozatai iránt. Szánalom és áldozat, keleti egzotikum, gazdagság, szemkápráztató ékszerek – ebben a sokszor túldíszített keretben ad szívig ható képet Wilde az emberi lélek legbenső csodáiról.

 Oscar Wilde, a ragyogó tollú, irónikus dandy ezekben a gyönyörűen szomorú mesékben a másik, a nagyon sebezhető oldaláról mutatkozik meg. A boldog herceg több mint száz éve jelent meg először, olvasói mindmáig felnőttek és gyerekek egyaránt. Egy csalogány halálra sebzetten dalol egy szerelmes ifjúért.

Egy köztéri szobor arcán könnyek gördülnek alá, leveti aranyköpenyét, drágakődíszeit, és a szegényeknek  ajándékozza.

Mindegyik mese egy-egy gyöngyszem. Oscar Wilde nagyon komolyan vette, hogy a mesék tanítsanak, és felhívják a figyelmünket a világ szépségeire.

Összegzés

Ő volt az első író, aki azon erkölcsök – vagy inkább erkölcstelenségek – szerint élt, amelyek saját költeményeiben is megjelentek. Ő volt az első művész, aki megnyitotta azokat a kapukat, amelyeken addig más még csak bekopogtatni sem mert.Kivételes egyéniség volt, egy igazi zseni.

Egész élete egy nagy paradoxon volt: írként született, mégis angolul és franciául publikált; ugyan családapa volt, mégis tartott férfi szeretőt; egy életen át protestánsként élt, de utolsó óráiban megtérve, katolikus hitűként halt meg; s bár a romantikusok követője volt, a modernek előfutára lett.

Rajongott érte egész Európa, de amikor kiderült vonzalma saját neméhez, egy csapásra megváltozott minden. Wilde neve évtizedekig tabu lett, hazája kitaszította magából, Anglia csak 1954-ben, Wilde születésének centenáriuma alkalmából ébredt rá, hogy e kivételes művész meséi mennyire tiszták, és hogy költeményei mennyire erkölcsösek.

Készítettek neki egy emléktáblát, melyre nem fért ki Wilde sokszínűségének minden színe, tehát mindaz, ami ő volt: író, költő, drámaíró, novellista, színikritikus és még sorolhatnánk, hanem frappánsan csak ennyi került rá: „Itt élt Oscar Wilde, szellemes ember és drámaíró.

Kedvenceim:

I love acting. It is so much more real than life

• Azért szeretem a színészetet, mert sokkal valóságosabb, mint az élet

If you want to tell people the truth, make them laugh, otherwise they'll kill you.

• Ha el akarod mondani az embereknek az igazságot, akkor nevettesd meg őket, máskülönben megölnek.

“Éveket élhetsz anélkül, hogy igazán élnél, aztán egyszer csak az egész élet belesűrűsödik egyetlen órába.”

“Aki folyton a múltját fürkészi, nem érdemli meg, hogy jövője legyen.”

“A csók nem csupán két test, de két lélek nagy összetartozásának jele. Az Örök Szellem üzenete. Ráadásul ha bűnösnek is nevezhető - e csók! -, és ha oly soká vártunk rá mégis, talán végzetünk felé indulunk vele.”

“De hát mit ér a barátság, ha az ember nem mondhatja ki kereken, ami a szívén fekszik? Kedveskedni, kellemes dolgokat mondani és hízelegni mindenki tud, de az igazi jó barát mindig kellemetleneket mond és nem törődik azzal, hogy fájdalmat okoz. Sőt, az igazi hű barát szinte keresi rá az alkalmat, mert tudja, hogy jót cselekszik vele.”

“Az egyszerű gyönyörök a bonyolult ember utolsó menedéke.”

“Az igazi szerelem hallgat és szenved.”

“Nem akarok rabja lenni az érzéseimnek. Használni akarom őket, élvezni és uralkodni rajtuk.”

“Kezdem azt hinni, hogy Isten, amikor az embert teremtette, némileg túlbecsülte saját képességeit.”

“Természetesnek lenni a legnehezebb póz, amit az ember felvehet.”

“Mindig van valami nevetséges azok fájdalmában, akiket már nem szeretünk.”

“Pesszimista az, aki panaszkodik a zajra, amikor a lehetőség kopogtat.”

“A zene a művészet legtökéletesebb típusa. A zene sohasem fedi fel legvégső titkát. Így értjük meg a korlátozás értékét a művészetben. A szobrász könnyen lemond a színről, a festő a való méretről. Ezzel a lemondással elkerülhetik a valóságnak nagyon is érthető visszaadását, a csupasz utánzást és a gondolatoknak túlságosan érthető, értelemhez szóló ábrázolását. Éppen tökéletlensége által éri el a művészet a tökéletes szépséget.”

“Akinek nyerő kártyái vannak, mindig tisztességesen játszik.”

“Az öregember mindent hisz, a középkorú mindenben kételkedik, a fiatal mindent tud.”

“A világon csak egy rosszabb dolog van annál, ha beszélnek rólad. Az pedig az, ha egyáltalán nem beszélnek.”

“Csak egyszer vagyunk fiatalok, utána más mentséget kell keresnünk.”

“Az igaz barát szemből támad.”

“Képzelőerőnket kárpótlásul kaptuk azért, amik nem lehettünk, humorérzékünket pedig, hogy vigasztalódjunk a felett, amik lettünk.”

“Mindig bocsáss meg ellenségeidnek - semmi sem bosszantja őket ennél jobban.”

“Egyikünk sem tudja elviselni másokban a saját hibáit.”

“A világ nagy eseményei és bűnei az agyvelőben történnek meg.”

“Bárki, aki a fizetésének megfelelő módon él, a képzelőerő teljes hiányában szenved.”

“Bármilyen bolond csinálhat, de csak a zseni tudja megírni a történelmet.”

Gyönyörű:

“Én jelentem neked azokat a bűnöket, melyeket elkövetni sosem lesz bátorságod.”

“Minden zugocska, amelyet szeretünk, egy világ a számunkra.”

“Kevesen akadnak közülünk, kik néhanapján föl nem riadtunk virradat előtt akár ama álmatlan éjszakák után, melyeken majdnem beleszerettünk a halálba, akár a borzalom, és babonás gyönyörök éjszakái múltán, mikor agyvelőnk kamráin magánál a valóságnál is rettenetesebb kisértetek  suhannak, tele azzal a friss élettel, mely minden különösben leskelődik, és örökkévalóságot biztosít a gót stílnek is, mivelhogy ez a művészet valóban jellegzetes művészete azoknak a lelkeknek, kiket megzavart az álmodozás nyavajája.”

“A szobor a tökéletesség egyetlen pillanatát örökíti meg”

Ajánló:

Dorian Gray arcképe (The Picture of Dorian Gray)

színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 90 perc, 2004

rendező: David Rosenbaum

író: Oscar Wilde

forgatókönyvíró: David Rosenbaum

operatőr: Voycheh Todorov

zene: Penka Kouneva

szereplő(k):

Josh Duhamel (Dorian Gray)

Branden Waugh (Harry Wotton)

Rainer Judd (Basil Ward)

Julie Amos (Laura Wotton)

Brian Durkin (James Vane)

Eredetiben:

http://www.oscarwildecollection.com/

                                                              

Anglikán egyház, és az ő sajátosságai

2 éve élek É-Ny Angliában. ez idő alatt természetesen bejártam az egész környéket keresztül-kasul, már ahogy az időm engedte, és ami elérhető távolságra volt Prestontól. Azt hiszem Anglia két megyéjét is kipipálhatom, mondhatni ismerem. Nagyon sok apró érdekesség van ebben a világban, amik általában megmosolyogtatnak, hétköznapi dolgoktól a köztéri szobrokig, egészen olyan,  mintha egy másik korba csöppent volna az ember. Ezen apró dolgok többségét, mint nyitott szemléletű ember, egészen megkedveltem, de vannak dolgok, amiket nem érthetek. :):):)

Az elsők közt volt szembetűnő számomra a valláshoz való viszonyuk, és a templomaik elképesztő világa.

Először is bevallom, utána kellett néznem, hogy mégis ki kivel van, ....:):):) aztán a többi dolgot csak úgy megszoktam---

Anglikán egyház:

Több mint 80 millió tagjával az egyik legnagyobb keresztény közösség, ami az Egy, Szent, Katolikus és Apostoli Egyház részének tekinti magát, egyszerre katolikusnak és reformáltnak. Követői egy része pápa nélküli katolicizmusként tekint rá, mások számára egy fajta protestantizmus, de domináns alapító alak nélkül.

Az anglikán egyház, az angliai reformáció nyomán kialakult nemzeti egyház. Mivel a pápa nem volt hajlandó elválasztani VIII. Henriket feleségétől, Aragóniai Katalintól, a király elkezdte támogatni hazájában a reformációt. Megszakította a kapcsolatot a pápasággal, s 1534-ben parlamenti határozattal önmagát nyilvánította az anglikán egyház fejének, mellyel államegyházat alapított. Angliában.

Az anglikánok csak a keresztség és az úrvacsora szentségét fogadják el. Elvetik a misét, a tisztítótűz létét, a szentek tiszteletét, a pápa primátusát. Vallják, hogy egyedül a hit üdvözít és a Bibliát tekintik egyedüli hitforrásnak. A hagyományt csak abban az esetben fogadják el, ha nem mond ellent a Szentírásnak. Nem fogadják el a kálvini eleve elrendelés tanát, mivel szerintük reménytelenséggel töltené el az embereket, vallják viszont a kegyelemre való kiválasztottság elvét.

Az egyházi hierarchia megtartotta a katolikus egyházra jellemző püspöki felépítést. Az érsekeket és a püspököket az uralkodó, mint az egyház feje nevezi ki. Az anglikán egyház prímása, lelki vezetője a canterburyi érsek. A reformáció idején az anglikán egyházban is megszűntek a szerzetesrendek, mára azonban már számos anglikán férfi és női szerzetesrend működik. A legtöbb anglikán egyházban ma már nőket is pappá szentelnek.

Canterbury érseke, az anyaegyház feje nem rendelkezik hivatalos hatalommal saját egyházán kívül, a Közösség azonban szimbolikus vezetőjének tekinti

Azt követően, hogy a Kenti királyság 597-ben áttért a kereszténységre, canterburyi Szent Ágoston  püspöki székhelyet alapított a városban és ő lett az első canterburyi érsek E pozíció ma az angliai egyház (Church of England) és a világszerte jelenlévő anglikán közösség vezetői tisztségét jelenti. Thomas Becket érseket 1170-ben meggyilkolták a canterburyi  katedrálisban és ekkortól a székesegyház a világ keresztényeinek zarándokhelyévé vált.

Kis templom Cumbriában:

Viszonylag szép kis templom a Tó -vidéken... amiért bemutatom, az inkább a benne rejlő érdekességek sora.

Az üvegablakok az összes általam látogatott templomban egészen vállalhatóak, már-már szépek....:)

Nem úgy a szobrok...:) Amerre csak jártam eddig Angliában, egészen elképesztően förtelmes templomi, és köztéri szobrokkal találkoztam, nem tudom miért érzem, hogy nem erősségük a képzőművészet....:)De ezek az alkotások megérdemelnek majd egy külön posztot....

Ez itt a kis templomban, egészen tűrhetőre sikeredett, leszámítva ezt-azt....:):):)

A templom közösségi tér...

 

Valamint nem kicsit felszerelt játszóház...

Imaszőnyegek a fal mellett...

Liverpool

Igazán gyönyörű. és monumentális katedrális, amelyben a világ legnagyobb festett üvegablaka található...állítólag... én nem tudom...annyira azért nem tűnt nagynak, ismervén pl. a Kölni dómot, vagy a párizsi Szt Chapelle-t...

A város képét a dombtetőn álló hatalmas katedrális uralja. A katedrálist 1904-ben kezdték építeni Sir Giles Gilbert Scott tervei alapján. Az egyik legnagyobb katedrális a világon, helyi vörös homokkőből épült, neogótikus stílusban. A II világháborúban telitalálatot kapott, de a sérüléseket kijavították. 106 méter magas tornya ugyan olyan széles, mint a katedrális hajója.

Na, és milyen információs tábla található a hatalmas gótikus anglikán katedrálisban? Na milyen? Amiből például megtudhatjuk, hogy hány zsiráfot kell egymás tetejére állítanunk, hogy ugyanolyan magasra jussunk, mint amilyen a templom.
.

Na, és mit lehet csinálni a hatalmas gyönyörű gótikus anglikán katedrálisban, ahol a világ legnagyobb festett üvegablaka található? Na mit? Hát enni, inni, ebédelni...

Blackburn

Ez a város volt az  első csalódás Angliában...ugyanis jellegtelen, unalmas, koszos, és életemben nem láttam még ilyen ronda katedrálist...

Persze ebédelni itt is lehet, mármint a Kripta kávézóban...:)

Az Örkény

“Élet és halál kérdése, hogy az ember húsz és harminc közt mit olvas. Ezt nekem is megmondták, mikor húsz éves lettem, de én sem hittem el.”

Örkény István  (1912-1979.)

Jómódú zsidó polgári családban született, 1930-ban érettségizett a Piarista Gimnáziumban, majd a Műegyetem vegyészmérnöki karára iratkozott be, végül gyógyszerész szakon diplomázott.

Londonba, Párizsba utazott, ahol alkalmi munkákból élt, 1940-ben tért vissza Budapestre, ahol befejezte műegyetemi tanulmányait, s 1941-ben diplomázott mint vegyészmérnök.

A második világháborúban munkaszolgálatos volt a Donnál, majd hadifogságba esett, s csak 1946-ban térhetett haza.

1949-ben az Ifjúsági-, majd 1951–1953 között a Magyar Néphadsereg Színházának dramaturgjaként dolgozott. A Voronyezs című színművének bemutatását nem engedélyezték, s később is sokszor és sokat vitatkozott egy-egy darabja bemutatása érdekében. Jelentős sikert a Tóték című műve Thália Színház-beli bemutatójával aratott 1967-ben. Ettől kezdve viszonylag rendszeresen vitték színre darabjait Szolnokon, a Vígszínházban és a Nemzeti Színházban.

Színpadi műveit gyakran novelláiból, kisregényeiből írta át, mivel az ezekben rejlő helyzet- és jellemkomikum a színpadon érvényesült igazán.

1954-től a Szépirodalmi Kiadó lektoraként dolgozott.

1958 és 1963 között az 1956-os forradalomban való részvétele miatt publikációs tilalmat róttak ki rá  ez idő alatt az Egyesült Gyógyszergyárban (ma Egis Gyógyszergyár) dolgozott vegyészmérnökként.

Első felesége Gönczi Flóra volt 1937–1941 között. Második felesége 1947–1959 között F. Nagy Angéla, szakácskönyvíró. Harmadik felesége Radnóti Zsuzsa irodalomtörténész, a Vígszínház dramaturgja, akivel 1965-ben kötött házasságot.

1979-ben végzetes kór támadta meg, de még a halálos ágyán is dolgozott. Halála óta 3. felesége gondozza hagyatékát és életművét. Szívelégtelenségben hunyt el, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Önmagáról:

„ A legtöbb, amit egyik ember a másiknak adhat, az a szolidaritás. Az egész emberi etikám erre a szóra épül, és ez a kulcsszava az én írói munkásságomnak is. Hiszem például, hogy abban az információözönben, szózuhatagban, amiben élünk, a közlés értéke devalválódott, de nem hiszem, és sohasem fogom hinni, hogy ember és ember közt valaha is megszüntethető a kommunikáció.  Ha nem járom meg a háborút és a hadifogság iskoláját, akkor ma talán Beckett filozófiájának lennék én is egyik támasza. Így csak azt tudom hajtogatni, igaz, néha józan érvek nélkül, hogy az emberiség nem menthetetlen, amíg egy ember a másiknak megmentője lehet.”

Egypercesek:

Örkény a magyar abszurd dráma kitűnő képviselője. Írásait groteszk humor hatja át.

A stílusteremtő Egyperces novellák 1967-ben látott napvilágot. Nem csak Magyarországon, de a világirodalomban is újdonság volt a rendkívül rövid, tömör, filozofikus vagy groteszk írásmód. Egyperceseiben azt mutatta meg, hogy a hétköznap tényeit más közegbe helyezve milyen megdöbbentő hatást kelthetnek. Örkény élete végéig csiszolgatta remekeit, ezért az egypercesek majd mindegyik kiadásában találni új darabot.


Groteszknek nevezzük azt a formát, amely szélsőségesen ellentétes elemek egybefonása által kelt egyszerre komikus és riasztó hatást. Groteszk benyomást kelt tehát a borzalom és a nevetséges, a fenséges és az alantas motívumok keveredése vagy az aprólékos, naturalisztikus ábrázolás, valamint a fantasztikus, misztikus, látomásos elemek egysége is.

A szerző véleménye:

“Aki valamit nem ért, olvassa el újra a kérdéses írást. Ha így sem érti, akkor a novellában a hiba. Nincsenek buta emberek, csak rossz Egypercesek!

Tóték:

1964-ben írta a Tóték című darabot, ami, eredetileg regény volt. Később több nyelvre is lefordították, s meghozta számára a világsikert. A drámából 1969-ben film is készült Fábri Zoltán rendezésében (Isten hozta Őrnagy Úr).

A szereplők mindegyike tipikus kisember. A második világháborúban játszódik, de nem a fronton, hanem a hátországban. A front világa is megjelenik a műben, de csak a hírekből ismerjük meg. Tót Lajos, a családfő  a szolgalelkűség és a lázadás groteszk képe.

Az őrnagyhoz való alkalmazkodás közben a család, s főként a családfő elveszíti egyéniségét.A keleti fronton harcoló katona szülei igyekeznek mindenben kedvében járni az őrnagynak, akinek a fiú ajánlotta vendéglátóul mátraszentannai családját. A fiú elesik, ám a szülők nem szereznek tudomást róla, és a rigolyás tisztnek minden kívánságát teljesítik. A tiszt egy pszichopata, és idővel a békés család élete horrorrá válik, míg végül az apa vágógéppel feldarabolja a tisztet
Rózsakiállítás

“Ma már mindannyian tudjuk - ha a magunk ámítására le nem tagadjuk -, hogy életünk szakadatlan szerepjátszás.

Az író vallomása:

Tudni véltük azt is, hogy minden pózt, álruhát és jelmezt levetünk azon a küszöbön, amely a létből a nemlétbe vezet át. Kegyelettel idéztük az eltávozottak utolsó szavait, hisz akkor már nem lehet, mert nem is érdemes hazudni. A halál közelsége - ezt hisszük és valljuk évezredek óta - kiszólít ugyan a létezésből, de megtisztít a hiúságtól, önzéstől, nagyravágyástól, képmutatástól, és fölment minden manipuláció alól.

Mindez igaz volt máig, de ma már nem egészen az. Végső magányunk perceit is kisajátíthatja a technika; utolsó sóhajtásunk megörökíthető, sokszorosítható, többféle hullámhosszon és akárhány csatornán sugározható, milliók képernyőjére rávetíthető. Szereppé válhat egyetlen őszinte gesztusunk: az agóniánk.

Ezt a szerepet, három ember búcsúfelléptét próbáltam megírni. Egyszerű, ismerős alakokét, amilyenek százával járkálnak körülöttünk. Nem történik velük se más, mint mindannyiunkkal, ha majd üt az óránk, de ami történik, ővelük másképpen történik; erről a másról szól e kisregény.”

Kedvenceim:

" Nevetünk, amíg felfelé megy a hullámvasút, de sikoltva zuhanunk lefelé, viszont ki ülne fel egy vízszintes hullámvasútra?"

"Van a szenvedésnek egy olyan foka, amely már csak áttételesen közölhető."

"Csak a gúny sért, nem a nevetés"

"Ami van, nem jól van, de lesz ez még így sem."

"A világ egy része állandóan az ember háta mögött van, minek ezt a bajt még azzal is súlyosbítani, hogy valaki folyton odanéz"

“Ami tömegnek látszik, az sorsokat rejt magában; a legszürkébb, legszűkszavúbb ember is emlékeket, vágyakat, indulatokat, szenvedélyeket hordoz.”

"Az átmeneti tétlenség veszélyesebb, mint a teljes semmittevés. Aki ugyanis abszolúte nem csinál semmit, az legalább organizálni tudja a gondolatait. Ha azonban valaki hol csinál valamit, hol nem, az a szünetek ideje alatt a saját gondolatainak a játékszere lesz"

" Az ember nem annyi, amennyi, hanem annyi, amennyi kitellik tőle"

“Aki másokat győz le, mindig beszennyeződik. De aki önmagán győzött, megtisztul általa.”

“Sztálin elvtárs azt mondta, csak az nem csinál hibát, aki nem dolgozik. Lehet, hogy a személyi kultusz ügyében túlzásba esett, de ez a magvas gondolat helytálló.”

"Előbb sört ittak. Aztán sört rummal. Utoljára rumot sör nélkül."

“Tíz percet is lehet jól beosztani, és lehet rosszul harminc évet.”

Gyönyörű:

“Minden lehetőség a szíve alatt hordja a reményt.”

“Az ember alázatot tanul a gigászok türelmétől, ahogy ezek a gesztenyék és platánok az őszt elviselik: moccanás nélkül, egy helyben állnak, s reggelre, mint egy sárga tócsa áll a lábuk körül az éjjel lehullott avar. A növények magánya rettenetes, százszorosa az emberének, és magányos haláluk ezerszer olyan szánalomra méltó. Minden bajunk, gondunk eltörpül itt e fák alatt. Ahogy ők nem tudnak nevetni, úgy nem tudok én sem, és a sorsomat bevárni sem tudom úgy, mint ők.”

“A halál legközelebbi rokona a csönd.”

Ajánló:


Azt meséld el, Pista!

Mácsai Pál  Jászai Mari-díjas színész, rendező, Érdemes Művész

A magyar művészeti élet egyik legsokoldalúbb előadó- és alkotó művésze. A volt Madách Kamarából ő hozta létre igazgatóként az egyik legszínvonalasabb fővárosi teátrumot, az Örkény István Színházat.

Az Azt meséld el, Pista! (Örkény István életéről - szerző Mácsai Pál és Bereményi Géza) az utóbbi évek legsikeresebb egyszemélyes színházi előadása Budapesten. Évek óta telt házakkal megy. Zseniális!

Isten hozta, őrnagy úr!

"Fábri Zoltán által rendezett film tulajdonképpen pontot tett Örkény István színművének színházi pályafutására: ennél jobb feldolgozást ugyanis nem lehetett azóta sem színpadra vinni. A "dobozolós Tóthék" története azóta nemzedékeket nyűgöz le Sinkovits, Latinovits, Fónay Márta és Venczel Vera főszereplésével.

Ha egy kígyó (ami ritkaság) fölfalja önmagát, marad-e utána egy kígyónyi űr? És olyan erőhatalom van-e, mely egy emberrel ember voltát megetethetné? Van? Nincs? Van? Fogas kérdés!"

Színes, magyar játékfilm, 96 perc, 1969

Rendező: Fábri Zoltán

Író: Örkény István

Forgatókönyvíró: Fábri Zoltán

Szereplő(k):

Latinovits Zoltán (Őrnagy úr)

Sinkovits Imre (Tót Lajos, tűzoltóparancsnok)

Fónay Márta (Tótné/Mariska)

Venczel Vera (Tót Ágika)

Páger Antal (Tónay plébános)

Egypercesek hangoskönyv

Kossuth-Mojzer Kiadő 2003