Egy kis kultúra R+R módra: Oscar Wilde a boldog herceg

“Bárminek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem.”

Oscar Wilde Dublin, 1854.– Párizs, 1900

Dublinban született, Oscar Fingal O’fflahertie Wills néven, köznemesi család második fiúgyermekeként. (Csak később vette fel az Oscar Wilde írónevet, mert egy olyan nevet akart, amelyet az angol közönség is könnyen ki tudott ejteni.

Tanulmányait a dublini Trinity College-ban, majd Oxfordban, végezte. Feltűnő ír akcentusával, kiváló felkészültségével és főleg öltözködésével kitűnt társai közül.

Ahhoz egyáltalán nem fért kétség, hogy Wilde egy igazi zseni, tehetséges író, de egyúttal rendkívül fegyelmezetlen ifjú is volt, így az egyetem elvégzésével nem kapott tanári kinevezést.

Wilde a londoni szalonok állandó vendége lett, de különc viselkedése miatt a háta mögött kinevették. A Punch c. hetilap 1880-tól karikatúra sorozatot indított róla, melyben egyértelműen a gúny céltáblája lett. Nem bánta egyáltalán, hiszen ez ingyen reklám volt neki, ő pedig mindenáron akarta a hírnevet:

1881-ben saját költségén megjelentette Poems (Versek) című művét, amelyet bemutatott az amerikai közönségnek Kanadában és az USA-ban. Az előadóút óriási sikerrel zárult, Wilde sziporkázó hangvételű előadásaival lenyűgözte publikumát. Egyszerre híres és gazdag lett, elérte a hőn áhított ismertséget.

Összeházasodott Constance Mary Lloyddal, Londonban telepedtek le, és Wilde sorra jelentette meg legkülönbözőbb műfajú írásait, amelyeknek egy közös vonásuk van: a stílus, a nyelv magával ragadó szépsége. Előadásokat tartott, újságíróként tevékenykedett,

1885-ben megszületett első fiuk, Cyril, majd a következő évben a világra jött Vyvyan. Wilde ráérzett az apa szerepére, és ontotta magából a szebbnél szebb meséket.

A legnagyobb sikerei csúcsán érte el őt végzete. 1891-ben egy fiatal író megkereste őt, hogy bírálja el verseit, és tehetségét az irodalomhoz. Ez az ifjú Lord Alfred Douglas ('Bosie') volt, akivel e hivatalosnak induló kapcsolatuk egyre mélyebb, barátibb viszonnyá változott.

Több időt töltött Wilde e fiatal fiú társaságában, mint saját családjával, ami házasságon belüli konfliktusokhoz vezetett, és botrányba torkollott.

1891 termékeny év volt Wilde számára, kötetei sorra jelentek meg. Az érdem részben a fiatal Douglasé volt, hisz ő ihlette meg, bűvölte el

A bíróság bűnösnek találta Wilde-ot a fajtalankodás bűntettében, és két év fegyházra, valamint kényszermunkára ítélték. 1895-97-ig raboskodott a börtönben, teljesen megtört. Ez alatt az idő alatt, megbánva bűneit, megtért, és megírta De Profundis c. alkotását, amelyben a vergődő lélek őszinte vallomása fogalmazódik meg, s mellyel sikerült megszereznie az európai közönség rokonszenvét és együttérzését.

1897-ben, szabadult, és azzal kellett szembesülnie, hogy hazája elfordult tőle, s bár barátai mindenben mellette álltak, és Constance rendszeresen támogatta pénzzel, Oscar mégis azt érezte, egyedül van a világban, Anglia népe nem érti meg őt, és ez fájt neki.

Úgy döntött, hogy Franciaországba távozik. Azonban itt is azzal kellett szembesülnie, hogy azok az emberek, akik egykor barátságát keresték, most sértegették vagy semmibe vették. Ezért Wilde egy kis tengerparti faluba, Bernevalba utazott tovább. Itt egy rövid ideig még együtt voltak Alfred Douglasszel, mert a vádak ellenére is ragaszkodtak egymáshoz, de ezután végleg megszakadt kettejük kapcsolata, és elváltak útjaik.

Wilde Párizsban élt 1900-ban bekövetkezett haláláig, sírja is itt található,, a Jacob Epstein szobrász által készített különleges síremlék a Pére Lachaise temető egyik fő látványosságának számít

.Wilde tisztelői azonban úgy érezték az évek során, meg kell mutatniuk, hogy kedvenc írójuknak a XX., sőt a XXI. században is vannak még rajongói, és ennek valamiért az a módszere terjedt el, hogy az ide látogatók vörös csóknyomot hagytak a sírkőként szolgáló szobron.

Önmagáról:

„Sértegessetek, dobáljatok meg sárral, de az istenért, nézzetek rám.”

„Sokan azt gondolták, hogy az életem merő valótlanság, én ellenben mindig is tudtam, hogy igaz, mert akárcsak az igazság, csak ritkán volt tiszta, és sohasem volt egyszerű.”

“Szeretem hallgatni, ahogy beszélek. Nagyobb gyönyörűséget alig szerez valami. Gyakran bocsátkozom hosszú beszélgetésekbe magammal, és olyan magasröptű vagyok, hogy néha egy árva szót sem értek abból, amit mondok.”

“Mindenben, amit valaha megírtam, legyen az akár regény, akár színdarab, benne volt az az esszencia, az a gondolatmag, ami miatt egyáltalán érdemes volt tollat ragadnom. Ha valaki még sosem hallott rólam, ha nem olvasta végig egyetlen művemet, egyetlen versemet sem, de valahogyan megismeri ezeket a magvakat, nyugodtan elmondhatja magáról: tudom, ki az az Oscar Wilde, tudom, mit gondolt az emberekről, a művészetről és a divatról.”1900-ban fülfertőzése, amelyet a börtönben kapott, súlyossá vált. Javasolták neki a műtétet, de az egyetlen dolog, ami heves fájdalmai közepette is bosszantotta Wilde-ot, az az ízléstelen tapéta volt. Viccesen jegyezte meg: „Egyikünknek mennie kell.”

Mivel köztudott volt, hogy Wilde nem tud jól bánni a pénzzel, minden egyes penny kifolyik kezei közül, az orvosa sürgetően faggatta kifizetetlen kezelési számlái miatt, mire ő csak ennyit válaszolt:

„Úgy halok meg, ahogy éltem: túllépve anyagi kereteimet.”

Dorian Gray arcképe

1890-ben megjelent Wilde talán legvitatottabb műve, a Dorian Gray arcképe (The Picture of Dorian Gray), amely egyik pillanatról a másikra nemcsak híressé, de hírhedtté is tette, egyszerre jelentett sikert és megvetést számára.

A történet egy csodálatos szépségű, előkelő ifjú tragikus életútját beszéli el a diadal tetőpontjától a teljes züllésig. Wilde klasszikus regényének hőse, a gazdag, gyönyörű és naiv fiatalember, Dorian Gray az újonnan megismert és megszeretett Lord Henry Wotton befolyása alá kerül, aki ráébreszti az élet ízeire. Dorian egész alakos portréját egy festőbarátja festi meg, s Lord Henry, a gazdag és divatos dandy meg akarja azt venni. Miután Dorian ráébred saját szépségére, azt kívánja, hogy bárcsak a festmény öregedne őhelyette. Ezzel eladja lelkét, nem az ördögnek, hanem a képnek.

Az idő múlásával átadja magát az önző és rafinált élvezeteknek, férfiakat és nőket taszít a bűn útjára, majd egyre mélyebbre süllyed, s közben megdöbbenve veszi észre, hogy míg teste tökéletesedni látszik, addig rejtett arcképe egyre rútul. Ugyanis véghezvitt bűnös tettei kitörölhetetlen nyomot hagytak a valódi személyiségét ábrázoló képen. Egy különösen gonosz gyilkosság után saját magától megundorodva a portré mellébe döfi a tőrt. Dorian holtan esik össze, mert a tőr az ő szívét sebzi halálra. Szolgája ott találja holtan fekve, összeaszott, ráncos arccal a tökéletes kép alatt.Wilde ars poeticája mélyen érződik e művében, miszerint „Minden művészet haszontalan. Nem a művészet utánozza az életet, hanem az élet a művészetet.”

A boldog herceg

Meséi alapgondolatát a részvét ihlette a szegények, a nyomorékok, a szerelem áldozatai iránt. Szánalom és áldozat, keleti egzotikum, gazdagság, szemkápráztató ékszerek – ebben a sokszor túldíszített keretben ad szívig ható képet Wilde az emberi lélek legbenső csodáiról.

Oscar Wilde, a ragyogó tollú, irónikus dandy ezekben a gyönyörűen szomorú mesékben a másik, a nagyon sebezhető oldaláról mutatkozik meg. A boldog herceg több mint száz éve jelent meg először, olvasói mindmáig felnőttek és gyerekek egyaránt. Egy csalogány halálra sebzetten dalol egy szerelmes ifjúért.

Egy köztéri szobor arcán könnyek gördülnek alá, leveti aranyköpenyét, drágakődíszeit, és a szegényeknek ajándékozza.

Mindegyik mese egy-egy gyöngyszem. Oscar Wilde nagyon komolyan vette, hogy a mesék tanítsanak, és felhívják a figyelmünket a világ szépségeire.

Összegzés

Ő volt az első író, aki azon erkölcsök – vagy inkább erkölcstelenségek – szerint élt, amelyek saját költeményeiben is megjelentek. Ő volt az első művész, aki megnyitotta azokat a kapukat, amelyeken addig más még csak bekopogtatni sem mert.Kivételes egyéniség volt, egy igazi zseni.

Egész élete egy nagy paradoxon volt: írként született, mégis angolul és franciául publikált; ugyan családapa volt, mégis tartott férfi szeretőt; egy életen át protestánsként élt, de utolsó óráiban megtérve, katolikus hitűként halt meg; s bár a romantikusok követője volt, a modernek előfutára lett.

Rajongott érte egész Európa, de amikor kiderült vonzalma saját neméhez, egy csapásra megváltozott minden. Wilde neve évtizedekig tabu lett, hazája kitaszította magából, Anglia csak 1954-ben, Wilde születésének centenáriuma alkalmából ébredt rá, hogy e kivételes művész meséi mennyire tiszták, és hogy költeményei mennyire erkölcsösek.

Készítettek neki egy emléktáblát, melyre nem fért ki Wilde sokszínűségének minden színe, tehát mindaz, ami ő volt: író, költő, drámaíró, novellista, színikritikus és még sorolhatnánk, hanem frappánsan csak ennyi került rá: „Itt élt Oscar Wilde, szellemes ember és drámaíró.

Kedvenceim:

I love acting. It is so much more real than life

Azért szeretem a színészetet, mert sokkal valóságosabb, mint az élet

If you want to tell people the truth, make them laugh, otherwise they'll kill you.

Ha el akarod mondani az embereknek az igazságot, akkor nevettesd meg őket, máskülönben megölnek.

“Éveket élhetsz anélkül, hogy igazán élnél, aztán egyszer csak az egész élet belesűrűsödik egyetlen órába.”

“Aki folyton a múltját fürkészi, nem érdemli meg, hogy jövője legyen.”

“A csók nem csupán két test, de két lélek nagy összetartozásának jele. Az Örök Szellem üzenete. Ráadásul ha bűnösnek is nevezhető - e csók! -, és ha oly soká vártunk rá mégis, talán végzetünk felé indulunk vele.”

“De hát mit ér a barátság, ha az ember nem mondhatja ki kereken, ami a szívén fekszik? Kedveskedni, kellemes dolgokat mondani és hízelegni mindenki tud, de az igazi jó barát mindig kellemetleneket mond és nem törődik azzal, hogy fájdalmat okoz. Sőt, az igazi hű barát szinte keresi rá az alkalmat, mert tudja, hogy jót cselekszik vele.”

“Az egyszerű gyönyörök a bonyolult ember utolsó menedéke.”

“Az igazi szerelem hallgat és szenved.”

“Nem akarok rabja lenni az érzéseimnek. Használni akarom őket, élvezni és uralkodni rajtuk.”

“Kezdem azt hinni, hogy Isten, amikor az embert teremtette, némileg túlbecsülte saját képességeit.”

“Természetesnek lenni a legnehezebb póz, amit az ember felvehet.”

“Mindig van valami nevetséges azok fájdalmában, akiket már nem szeretünk.”

“Pesszimista az, aki panaszkodik a zajra, amikor a lehetőség kopogtat.”

“A zene a művészet legtökéletesebb típusa. A zene sohasem fedi fel legvégső titkát. Így értjük meg a korlátozás értékét a művészetben. A szobrász könnyen lemond a színről, a festő a való méretről. Ezzel a lemondással elkerülhetik a valóságnak nagyon is érthető visszaadását, a csupasz utánzást és a gondolatoknak túlságosan érthető, értelemhez szóló ábrázolását. Éppen tökéletlensége által éri el a művészet a tökéletes szépséget.”

“Akinek nyerő kártyái vannak, mindig tisztességesen játszik.”

“Az öregember mindent hisz, a középkorú mindenben kételkedik, a fiatal mindent tud.”

“A világon csak egy rosszabb dolog van annál, ha beszélnek rólad. Az pedig az, ha egyáltalán nem beszélnek.”

“Csak egyszer vagyunk fiatalok, utána más mentséget kell keresnünk.”

“Az igaz barát szemből támad.”

“Képzelőerőnket kárpótlásul kaptuk azért, amik nem lehettünk, humorérzékünket pedig, hogy vigasztalódjunk a felett, amik lettünk.”

“Mindig bocsáss meg ellenségeidnek - semmi sem bosszantja őket ennél jobban.”

“Egyikünk sem tudja elviselni másokban a saját hibáit.”

“A világ nagy eseményei és bűnei az agyvelőben történnek meg.”

“Bárki, aki a fizetésének megfelelő módon él, a képzelőerő teljes hiányában szenved.”

“Bármilyen bolond csinálhat, de csak a zseni tudja megírni a történelmet.”

Gyönyörű:

“Én jelentem neked azokat a bűnöket, melyeket elkövetni sosem lesz bátorságod.”

“Minden zugocska, amelyet szeretünk, egy világ a számunkra.”

“Kevesen akadnak közülünk, kik néhanapján föl nem riadtunk virradat előtt akár ama álmatlan éjszakák után, melyeken majdnem beleszerettünk a halálba, akár a borzalom, és babonás gyönyörök éjszakái múltán, mikor agyvelőnk kamráin magánál a valóságnál is rettenetesebb kisértetek suhannak, tele azzal a friss élettel, mely minden különösben leskelődik, és örökkévalóságot biztosít a gót stílnek is, mivelhogy ez a művészet valóban jellegzetes művészete azoknak a lelkeknek, kiket megzavart az álmodozás nyavajája.”

“A szobor a tökéletesség egyetlen pillanatát örökíti meg”

Ajánló:

Dorian Gray arcképe (The Picture of Dorian Gray)