Az Örkény

“Élet és halál kérdése, hogy az ember húsz és harminc közt mit olvas. Ezt nekem is megmondták, mikor húsz éves lettem, de én sem hittem el.”

Örkény István  (1912-1979.)

Jómódú zsidó polgári családban született, 1930-ban érettségizett a Piarista Gimnáziumban, majd a Műegyetem vegyészmérnöki karára iratkozott be, végül gyógyszerész szakon diplomázott.

Londonba, Párizsba utazott, ahol alkalmi munkákból élt, 1940-ben tért vissza Budapestre, ahol befejezte műegyetemi tanulmányait, s 1941-ben diplomázott mint vegyészmérnök.

A második világháborúban munkaszolgálatos volt a Donnál, majd hadifogságba esett, s csak 1946-ban térhetett haza.

1949-ben az Ifjúsági-, majd 1951–1953 között a Magyar Néphadsereg Színházának dramaturgjaként dolgozott. A Voronyezs című színművének bemutatását nem engedélyezték, s később is sokszor és sokat vitatkozott egy-egy darabja bemutatása érdekében. Jelentős sikert a Tóték című műve Thália Színház-beli bemutatójával aratott 1967-ben. Ettől kezdve viszonylag rendszeresen vitték színre darabjait Szolnokon, a Vígszínházban és a Nemzeti Színházban.

Színpadi műveit gyakran novelláiból, kisregényeiből írta át, mivel az ezekben rejlő helyzet- és jellemkomikum a színpadon érvényesült igazán.

1954-től a Szépirodalmi Kiadó lektoraként dolgozott.

1958 és 1963 között az 1956-os forradalomban való részvétele miatt publikációs tilalmat róttak ki rá  ez idő alatt az Egyesült Gyógyszergyárban (ma Egis Gyógyszergyár) dolgozott vegyészmérnökként.

Első felesége Gönczi Flóra volt 1937–1941 között. Második felesége 1947–1959 között F. Nagy Angéla, szakácskönyvíró. Harmadik felesége Radnóti Zsuzsa irodalomtörténész, a Vígszínház dramaturgja, akivel 1965-ben kötött házasságot.

1979-ben végzetes kór támadta meg, de még a halálos ágyán is dolgozott. Halála óta 3. felesége gondozza hagyatékát és életművét. Szívelégtelenségben hunyt el, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Önmagáról:

„ A legtöbb, amit egyik ember a másiknak adhat, az a szolidaritás. Az egész emberi etikám erre a szóra épül, és ez a kulcsszava az én írói munkásságomnak is. Hiszem például, hogy abban az információözönben, szózuhatagban, amiben élünk, a közlés értéke devalválódott, de nem hiszem, és sohasem fogom hinni, hogy ember és ember közt valaha is megszüntethető a kommunikáció.  Ha nem járom meg a háborút és a hadifogság iskoláját, akkor ma talán Beckett filozófiájának lennék én is egyik támasza. Így csak azt tudom hajtogatni, igaz, néha józan érvek nélkül, hogy az emberiség nem menthetetlen, amíg egy ember a másiknak megmentője lehet.”

Egypercesek:

Örkény a magyar abszurd dráma kitűnő képviselője. Írásait groteszk humor hatja át.

A stílusteremtő Egyperces novellák 1967-ben látott napvilágot. Nem csak Magyarországon, de a világirodalomban is újdonság volt a rendkívül rövid, tömör, filozofikus vagy groteszk írásmód. Egyperceseiben azt mutatta meg, hogy a hétköznap tényeit más közegbe helyezve milyen megdöbbentő hatást kelthetnek. Örkény élete végéig csiszolgatta remekeit, ezért az egypercesek majd mindegyik kiadásában találni új darabot.


Groteszknek nevezzük azt a formát, amely szélsőségesen ellentétes elemek egybefonása által kelt egyszerre komikus és riasztó hatást. Groteszk benyomást kelt tehát a borzalom és a nevetséges, a fenséges és az alantas motívumok keveredése vagy az aprólékos, naturalisztikus ábrázolás, valamint a fantasztikus, misztikus, látomásos elemek egysége is.

A szerző véleménye:

“Aki valamit nem ért, olvassa el újra a kérdéses írást. Ha így sem érti, akkor a novellában a hiba. Nincsenek buta emberek, csak rossz Egypercesek!

Tóték:

1964-ben írta a Tóték című darabot, ami, eredetileg regény volt. Később több nyelvre is lefordították, s meghozta számára a világsikert. A drámából 1969-ben film is készült Fábri Zoltán rendezésében (Isten hozta Őrnagy Úr).

A szereplők mindegyike tipikus kisember. A második világháborúban játszódik, de nem a fronton, hanem a hátországban. A front világa is megjelenik a műben, de csak a hírekből ismerjük meg. Tót Lajos, a családfő  a szolgalelkűség és a lázadás groteszk képe.

Az őrnagyhoz való alkalmazkodás közben a család, s főként a családfő elveszíti egyéniségét.A keleti fronton harcoló katona szülei igyekeznek mindenben kedvében járni az őrnagynak, akinek a fiú ajánlotta vendéglátóul mátraszentannai családját. A fiú elesik, ám a szülők nem szereznek tudomást róla, és a rigolyás tisztnek minden kívánságát teljesítik. A tiszt egy pszichopata, és idővel a békés család élete horrorrá válik, míg végül az apa vágógéppel feldarabolja a tisztet
Rózsakiállítás

“Ma már mindannyian tudjuk - ha a magunk ámítására le nem tagadjuk -, hogy életünk szakadatlan szerepjátszás.

Az író vallomása:

Tudni véltük azt is, hogy minden pózt, álruhát és jelmezt levetünk azon a küszöbön, amely a létből a nemlétbe vezet át. Kegyelettel idéztük az eltávozottak utolsó szavait, hisz akkor már nem lehet, mert nem is érdemes hazudni. A halál közelsége - ezt hisszük és valljuk évezredek óta - kiszólít ugyan a létezésből, de megtisztít a hiúságtól, önzéstől, nagyravágyástól, képmutatástól, és fölment minden manipuláció alól.

Mindez igaz volt máig, de ma már nem egészen az. Végső magányunk perceit is kisajátíthatja a technika; utolsó sóhajtásunk megörökíthető, sokszorosítható, többféle hullámhosszon és akárhány csatornán sugározható, milliók képernyőjére rávetíthető. Szereppé válhat egyetlen őszinte gesztusunk: az agóniánk.

Ezt a szerepet, három ember búcsúfelléptét próbáltam megírni. Egyszerű, ismerős alakokét, amilyenek százával járkálnak körülöttünk. Nem történik velük se más, mint mindannyiunkkal, ha majd üt az óránk, de ami történik, ővelük másképpen történik; erről a másról szól e kisregény.”

Kedvenceim:

" Nevetünk, amíg felfelé megy a hullámvasút, de sikoltva zuhanunk lefelé, viszont ki ülne fel egy vízszintes hullámvasútra?"

"Van a szenvedésnek egy olyan foka, amely már csak áttételesen közölhető."

"Csak a gúny sért, nem a nevetés"

"Ami van, nem jól van, de lesz ez még így sem."

"A világ egy része állandóan az ember háta mögött van, minek ezt a bajt még azzal is súlyosbítani, hogy valaki folyton odanéz"

“Ami tömegnek látszik, az sorsokat rejt magában; a legszürkébb, legszűkszavúbb ember is emlékeket, vágyakat, indulatokat, szenvedélyeket hordoz.”

"Az átmeneti tétlenség veszélyesebb, mint a teljes semmittevés. Aki ugyanis abszolúte nem csinál semmit, az legalább organizálni tudja a gondolatait. Ha azonban valaki hol csinál valamit, hol nem, az a szünetek ideje alatt a saját gondolatainak a játékszere lesz"

" Az ember nem annyi, amennyi, hanem annyi, amennyi kitellik tőle"

“Aki másokat győz le, mindig beszennyeződik. De aki önmagán győzött, megtisztul általa.”

“Sztálin elvtárs azt mondta, csak az nem csinál hibát, aki nem dolgozik. Lehet, hogy a személyi kultusz ügyében túlzásba esett, de ez a magvas gondolat helytálló.”

"Előbb sört ittak. Aztán sört rummal. Utoljára rumot sör nélkül."

“Tíz percet is lehet jól beosztani, és lehet rosszul harminc évet.”

Gyönyörű:

“Minden lehetőség a szíve alatt hordja a reményt.”

“Az ember alázatot tanul a gigászok türelmétől, ahogy ezek a gesztenyék és platánok az őszt elviselik: moccanás nélkül, egy helyben állnak, s reggelre, mint egy sárga tócsa áll a lábuk körül az éjjel lehullott avar. A növények magánya rettenetes, százszorosa az emberének, és magányos haláluk ezerszer olyan szánalomra méltó. Minden bajunk, gondunk eltörpül itt e fák alatt. Ahogy ők nem tudnak nevetni, úgy nem tudok én sem, és a sorsomat bevárni sem tudom úgy, mint ők.”

“A halál legközelebbi rokona a csönd.”

Ajánló:


Azt meséld el, Pista!

Mácsai Pál  Jászai Mari-díjas színész, rendező, Érdemes Művész

A magyar művészeti élet egyik legsokoldalúbb előadó- és alkotó művésze. A volt Madách Kamarából ő hozta létre igazgatóként az egyik legszínvonalasabb fővárosi teátrumot, az Örkény István Színházat.

Az Azt meséld el, Pista! (Örkény István életéről - szerző Mácsai Pál és Bereményi Géza) az utóbbi évek legsikeresebb egyszemélyes színházi előadása Budapesten. Évek óta telt házakkal megy. Zseniális!

Isten hozta, őrnagy úr!

"Fábri Zoltán által rendezett film tulajdonképpen pontot tett Örkény István színművének színházi pályafutására: ennél jobb feldolgozást ugyanis nem lehetett azóta sem színpadra vinni. A "dobozolós Tóthék" története azóta nemzedékeket nyűgöz le Sinkovits, Latinovits, Fónay Márta és Venczel Vera főszereplésével.

Ha egy kígyó (ami ritkaság) fölfalja önmagát, marad-e utána egy kígyónyi űr? És olyan erőhatalom van-e, mely egy emberrel ember voltát megetethetné? Van? Nincs? Van? Fogas kérdés!"

Színes, magyar játékfilm, 96 perc, 1969

Rendező: Fábri Zoltán

Író: Örkény István

Forgatókönyvíró: Fábri Zoltán

Szereplő(k):

Latinovits Zoltán (Őrnagy úr)

Sinkovits Imre (Tót Lajos, tűzoltóparancsnok)

Fónay Márta (Tótné/Mariska)

Venczel Vera (Tót Ágika)

Páger Antal (Tónay plébános)

Egypercesek hangoskönyv

Kossuth-Mojzer Kiadő 2003