2014. június 23., hétfő

Wim Wenders: Berlin felett az ég

"Mikor a gyermek gyermek volt, karját lóbálva ment,
patak helyett bőgő nagy folyót akart,
s e tócsa helyett a tengert.
mikor a gyermek gyermek volt
nem tudta, hogy ő gyermek,
mindennek lelke volt még,
s egy volt minden lélek."

Talán 10 éves voltam, mikor először halottam a filmről,  egy  fotóra lettem figyelmes a Rádió és Televízió újságban, melyen egy nő angyalszarnyakkal a hátán hintázik. E fotó azért maradt meg bennem annyira, mert tovább képzeltem a cselekményt,  láttam ahogy elrugaszkodik a földről, ahogy rebben a szárnya, ahogy kinyújtja a jobb lábat, közben önfeledten kacag a levegőbe bámulva.

Talán Klaus Maria Brandauer híres Mephiszto arcánál is élénkebben élt ez a fotó bennem...

De a képi élmény ellenére a filmet nem néztem meg, inkább megtartottam a varázst, míg újra felbukkant az életemben. Ezúttal nem fotó formájában, hanem a 90-es évek elején, a magyar zene ipar égboltján legmagasabban szárnyaló kultikus zenekar, a Bonanza Banzai: Elmondatott cimű dala által! Abban az időben kereskedelmi csatornák jelenléte nem volt jellemző a médiában, a  közszolgálati tv-k  pedig nem vetítették a filmet, vagy én nem szereztem róla tudomást. Újra elúszott mellettem Berlin ..., de több évtizedes várakozás után végül én kerestem meg őt, és találkozni hívtam egy szombat délután.  A hatás nem maradt el: meglátni és megszeretni... és megérteni, hogy miért kerülgettük egymást évtizedeken át....ehhez a filmhez fel kell nőni, lelki érettség szükséges hozzá, utakat kell megjárni, mélységeket, magaslatokat megtapasztalni,...
 Valahogy mindig éreztem, hogy ki kell várnom, mert érdemes lesz.

 Bonanza Banzai: Elmondatott


Történet:
"Történetem hősei angyalok. Igen, munkanélküli őrangyalok, akik a háború befejezése óta Berlinben tevékenykednek, ahogy az Úristen így hátrahagyta őket. Azután egy szép napon az egyik angyal szerelmes lesz. Találkozik egy trapézművésznővel, aki cirkuszban lép fel, angyalszárnyacskákkal a ruháján. Ezt nagyon mulatságosnak találja, és nagyon tetszik neki ez a lány. De ahhoz, hogy beleszerethessen, halandóvá kell válnia, mint minden földi lénynek. Nehéz elhatározás előtt áll..."                                                                                          
                                                           /Wim Wenders/

Már az első snittek jelképesek, emberi szemszögből láthatjuk az eget lentről, majd a következő kockán már fentről, angyali szemmel szemléljük Berlint, ez a kettősség kíséri végig a filmet. Az első mondatok is meghatározóak, akár Peter Handke  gyönyörű verse, mely szétollózva jelenik meg a történetet folyamán. Handke egyébként az alkotás a társ-forgatókönyv írója .
Olyan alapvető emberi érzésekkel, gondolatokkal találkozunk pár perc után, mint a hit, magány, remény-reménytelenség, halál-születés, és nem utolsó sorban a szerelem . Aki egy kicsit is intuitív személyiség, döbbenettel ismeri fel magát a különböző karakterek belső utazásaiban. 


Wenders hihetetlen finomsággal ábrázolja a társadalmi és egyéni sorsokat mint például annál a jelenetnél   mikor az  apa a tv előtt ülve megfáradtan a  következőt mondja:
"Istenem mi lesz ebből a fiúból?... Nem érdekli más ,csak a zene . Nem nekem ebből elég"
Eközben az anya a konyhában, az asztalra könyökölve szintén a fiára gondol, és reménytelennek tartja a változást. A fiú pedig a szerelmet siratja a szobájában. Egy család, egy helyszín, és mégis három különböző világ tökéletes ábrázolása a társadalom alappilléreinek bomlásáról.

Ahogy 30 másodpercben szembesít minket a kezdetről, a végről, és a közte lévő emberi létről, az egészen különleges hangulatot kölcsönöz a filmnek, ami egyébként tele van ilyen 30 másodpercekkel, sőt másodpercekkel. Ezáltal szilánkjaira lehetne szedni e művet ,de nincs értelme, a film komplex egészként alkot maradandót,  a forgatókönyv, a képvilág, a zene, a színészek, és sok egyéb apró dolog teszi egyedivé és kultikussá a "Berlin"-t ...mert mi már csak így beszélünk róla R-rel. 
Sokat gondolkodtunk, vajon melyik szereplő áll hozzánk a legközelebb, és egyértelmű volt hogy Marion karaktere. Így következzen róla pár gondolat:

Marion személye, ahogy a foglalkozása is sokat mondó, hisz ő az ég és föld között "játssza"az életet, melyet hol taps kísér,  hol a belső tenger zúgása.  
 "Fenébe ezt az egészet! Elegem van! Ilyen vacakkal nem lehet repülni!"  


Marion jó erős szárnyakat szeretett volna, épp ezert elkövetett egy nagy hibát, (mint oly sokan mi emberek) nem vette észre hogy az a szárny mellyel repülni tudna, mindvégig ott van belül, benne.

"Tessék ,vége .Még egy szezon sem. Az álmom egy szép emlék marad. Este. utolsó előadás a régi számommal, ráadásul telihold van...Nem így képzeltem el a búcsút a cirkusztól...mehetek vissza felszolgálónőnek .A fenébe! "

Marion monológjaiban, a legmélyebb érzéseinket  tárja fel a rendező. Furcsa, és félelmetes, de egyben felemelő nézni azt a mély tisztaságot, ami szemében ragyog, és hallani, ahogy minden titkát megosztja velünk, mintha a legjobb barátunk lenne. 

"Múlt éjjel egy ismeretlen férfiról álmodtam ,ö volt a férjem.Csak vele tudtam magányos lenni,előtte voltam nyitott,egészen előtte,egészét egészen magamba fogadtam,és körülzártam a közös boldogság labirintusával.Tudom hogy te vagy az." 


Magányos és csalódott, mégis mindig ott lobog benne az mérhetetlen remény, hogy van értelme az életnek, eljön a férfi akinek ő lesz az egyetlen, akinek ő van megírva. Ezt mindvégig hiszi és érzi, végül egy Angyal személyében nyeri el méltó jutalmát. 

Azt hiszem az angyal jól döntött mikor halhatatlanságát "feláldozta" Marion-ért, hiszen itt a földön is sok-sok angyal járkál szárnyatlanul, legyen az Berlin, Budapest, vagy egy 100 lelkes kis falu. Mindenhol ott vannak.

„Általában büszke vagyok ahhoz, hogy szomorú legyek. Egy örökkévalóságig vártam egy kedves szóra, aztán külföldre utaztam. Valakire, aki azt mondja nekem: ma annyira szép vagy! Istenem, de szép lenne! Csak fel kell emelnem a fejem, a világ kitárul előttem és a szívembe hatol.”



"Azt nem tudom van e elrendezés ,de döntés létezik .Döntened kell!Mi vagyunk most az idő.Nemcsak az egész város ,az egész világ részese most a mi döntésünknek. Mi ketten most többen vagyunk ketőnél. Megtestesítünk valamit."


 "Azt sem tudom ki vagyok semmit sem tudok magamról.Nincs származásom ,nincs történetem...ennyi vagyok. Itt vagyok szabadon .Azt képzelhetek ,amit akarok, minden lehetséges Csak fel kell néznem ...és máris maga vagyok a világ. Most itt ezen a téren érzem a boldogságot és örökre akarom ."

„Egyszer már komolyan kell vennem. Nézz rám, vagy ne nézz. Add a kezed, vagy ne add. Nem, add a kezed és ne nézz rám. Ma végre komolyan veszem. Talán mert öregebb lettem. Csak én voltam komolytalan vagy az idő volt komolytalan? A döntés újholdja. Azt nem tudom, hogy van-e elrendelés, de döntés létezik. Dönteni kell. Mi vagyunk most az idő, nem csak a város, a világ részese döntésünknek. A mi kezünkben van a döntés. Én kész vagyok. Most te következel. A többi már rajtad áll. most vagy soha. Szükséged van rám és szükséged lesz rám. Nincs ennél nagyobb történet. Férfié és nőé. Nézz a szemembe. Az elkerülhetetlent látod benne.”



„Valami történt és történik még mindig, ami összekapcsol. Éjszaka történt, és tart még most is, nappal. És csak most igazán. Ki, ki volt? Én őbenne voltam, és ő körülfogott. Ki ne mondhatná, hogy egyszer együtt volt egy másik emberrel? Én együtt vagyok. Nem halandó gyermek fogant, hanem egy halhatatlan közös kép. Azon az éjszakán megtanultam az ámulatot. Ő hazavezetett és én hazataláltam. Egyszer volt és lesz ezután mindig. A kép, amit együtt létrehoztunk, kíséri majd a halálomat. E közös képben telik majd le az életem. Csak az ámulat van kettőnk fölött.”


“Az idő majd mindent meggyógyít…
és ha maga az idő a betegség?”

Színhatások:

„Az élet színes, de a fekete-fehér valóságosabb”. Művészetek örök dilemmája fogalmazódik újra ebben a mondatban és ennek továbbgondolását jelenti a német filmrendező valamennyi alkotása: mennyiben hivatott a műalkotás, jelen esetben a mozgókép a valóság ábrázolására, lehet-e egyáltalán az egyeztetés esélyét remélni a kettő között. Az élet sokszínűsége, sokfélesége nehezen mérhető a művészet csekély adottságaival, ugyanakor ez utóbbi foglalja magában a valóság megismerésének és megismertetésének valamint a következtetések levonásának a lehetőségét. Ilyenformán az élethez látszólag közelebb álló színes film nem ritkán annak csupán szegmentumait képes ábrázolni, míg a fekete-fehérnek több az esélye, hogy a művészetek elvonatkoztató jellegéhez hasonlóan, a lényegre irányítsa a figyelmet. Wim Wendersnél, ha színes filmet is forgat, a tónusok nem hivalkodóak, vagy ha élesebbek is, többnyire váltakoznak a fekete-fehérrel, illetve annak barnás árnyalataival, így kísérelve meg az ellentétpárok között húzódó emberi világ színre vitelét.



Wenders talán legismertebb filmje az esélyek és lehetőségek mibenlétén töpreng. Az angyalok, a kívülállók nem részesei az emberi életnek, de mindennapjaikat annak szemlélésével töltik. Fekete-fehérben látnak mindent, nem aprózódnak fel a mindennapok sötétebb és derültebb tónusai között, Nem is képesek átérezni azokat. A világ teljességében való átlátása és az összegzés képessége viszont sajátjuk, ez azonban fájdalmasan kevés azokhoz az árnyalatokhoz képest, amelyet egy mosókonyha jól ismert, mégis alig felfogott színfoltjai vagy kedvesünk égőpiros ruhája jelenthet.

A filmben eredeti dokumentumok képsorai is megjelennek, ezek azonban már a halálról, a világháború pusztításairól adnak hírt. Az élet igenlése azonban itt is megjelenik, a romok között az ágyneműt szellőztető asszony alakjában, szürke árnyalatok között otthonos színekkel. Az angyal emberré válását követve a film is felhagy a szürke árnyalatokkal és rácsodálkoztat a mindenkit körülvevő tarkaságra. Az apró dolgok szépségének a felismerése valamint beidegződött mozdulatok következetes ismétlése adja ugyanis az élet kettősségét és biztosítja folyamatosságát.

Ezért a filmért Peter Falk nem kapott díjakat, de a kiugrott angyal szerepével, örökre beírta magát a filmtörténelembe. Wim Wenders rendező legjobb húzása volt Falk szerepeltetése, ő a legrokonszenvesebb, és legemberibb figura a filmben. Beszélget a forgatáson, kalapot válogat, rajzolgat, csendes életszeretete a lepusztult, kisérteties Nyugat-Berlinben még furcsább és reménykeltőbb. Az ő példája győzi meg a főszereplőt, hogy érdemes embernek lenni.


Az önmagát alakító színész egy háborús film forgatására érkezik Berlinbe, ahol összefut egy angyallal. Az angyalokat senki sem látja, csak a gyerekek, de Falk megérzi a jelenlétüket. A film egyik legszebb jelenete, amikor a furcsa akcentussal beszélő színész a sült kolbászos imbisznél hideg kezét dörzsölgeti, hogy így mutassa a láthatatlan angyalnak, milyen jó dolog embernek lenni. A film végén derül ki, harminc évvel ezelőtt még ő is angyal volt, aki 500 dollárért adta el a szárnyait, hogy emberként kezdhessen új életet.

Forrás: [origo]
Peter Falk annyira ragyogó és nélkülözhetetlen a filmben, hogy ma már nehéz elképzelni, hogy a karaktere eredetileg nem szerepelt a forgatókönyvben.  rendező az utolsó pillanatban találta ki, hogy szüksége van a filmjébe egy könnyen felismerhető figurára, de ekkor még azt gondolta, zenésznek, festőnek vagy politikusnak kellene lennie. 
Már elkezdték a forgatást, mikor még mindig nem volt meg a színész. Az asszisztensnek ugrott be Peter Falk, aki nemcsak azért volt tökéletes Wenders számára, mert a Columbo sorozatból mindenki ismerte, de azért is, mert a színész már bizonyított John Cassavetes hetvenes évekbeli filmjeiben. Cassavetes volt az is, akitől Wenders megkapta Falk telefonszámát. Wenders elhadarta a telefonba, hogy egy kiugrott angyalra lenne szüksége. Falk állítólag csak annyit válaszolt: "Honnan tudtad?"



Forgatókönyv nélkül dolgoztak, hiszen Falk figurája egyáltalán nem volt kitalálva, de ez az amerikai színészt egyáltalán nem zavarta: már Cassavetesszel is így dolgozott. Egy hétvégét átbeszélgettek a rendezővel, az improvizált szövegeket magnóra vették, következő héten pedig már le is forgatták Falk jeleneteit. Minden idők egyik leglíraibb szerepét Falk lezavarta tíz nap alatt.
A filmben Peter Falk többször rajzolgat, ez eredetileg nem volt a szerep része, de mikor Wenders látta, hogy a színész a szünetekben vázlatokat készít, rögtön beépítette az ötletet a filmjébe. 
Bonanza Banzai: Berlin


Wim Wenders (Ernst Wilhelm Wenders)      

 Fiatalon bejárta az akkori NSZK-t és annak felsőoktatási intézményeit is: orvosi, filozófiai tanulmányokat folytatott  Münchenben, Freiburgban és szülővárosában. Párizsban festészetet tanult.  1967-ben visszatért Düsseldorfba, ahol 1970-ig elvégezte a Televízió és Film Főiskolát, mellette több lapba is írt, így a FilmKritik és a Süddeutsche Zeitung című napilapban is jelentek meg filmes beszámolói, kritikái. 
Saját céget alapított 1975-ben Wim Wenders Filmproduktion, később Road Movie Filmnéven. Második filmjével, a Magyarországon is bemutatott Skarlát Betűvel akkorát bukott, hogy elhatározta: a jövőben csak olyan filmet hajlandó készíteni, amiben telefonpózna, országút és televízió is látható. Nemzetközi áttörést A piszkos ügy című filmjével ért el. 1998-ban megkapta első Oscar díj  jelölését a Buena Vista Social Club könnyűzenei együttesről készített dokumentumfilmjéért 1988 óta az Európai Filmakadémia főtitkára.                                                                                                                                                                                               :                                                                                                                                                                        
 Fontosabb filmjei                            
  • A skarlát betű (1972)
  • Párizs, Texas (1984)
  • Berlin felett az ég (1985)
  • Távol és mégis közel (1992)
  • (1994) Liszaboni Történet
  • Túl a felhőkön (1995) 
  • Az erőszak vége (1997)
  • Buena Vista Social Club (1998)
  • A millió dolláros hotel(1999)                                                 
Díjak

  • 1976 Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Fipresci-díj (Az idő sodrában)
  • 1982 Velencei Nemzetközi Filmfesztivál, Arany Oroszlán (A dolgok állása)
  • 1984 Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál, FIPRESCI-díj, Arany Pálma, (Párizs, Texas)
  • 1985 BAFTA-díj, legjobb rendezés (Párizs, Texas)
  • 1987 Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál, legjobb rendezés díja (Berlin felett az ég)
  • 1993 Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál], zsűri nagydíja (Távol és mégis közel
  • 2000 Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Ezüst Medve (A millió dolláros hotel)
Forgatás közben:






                                       
A Folytatás: Távol, és mégis közel


 színes, fekete-fehér, feliratos, német-francia-angol filmdráma, 150 perc, 1993      

                                                                               


Cassiel, a "könnyek angyala", partnernőjével, Raphaélával, a mai Berlinben tevékenykedik. Egy szép napon Cassiel feladja a halhatatlanságot, és emberré változik, hogy megmentse egy kislány életét. Megpróbál hétköznapi életet élni barátja, Damiel segítségével, aki időközben feleségül vette szerelmét, Mariont. Úgy tűnik, jó élet virrad Cassielre, amikor megismeri a gazdag Tony Bakert. Nemsokára azonban rájön, hogy egy fegyverkereskedő segítője lett. Egyetlen kiút marad számára...
A Remake: Angyalok városa


Karinthy óta tudjuk, hogy a férfi és a nő soha nem érthetik meg egymást, hisz mindkettő mást akar: a férfi a nőt, a nő a férfit. De mi van akkor, ha egy angyal lesz szerelmes egy különleges, csodaszép, de mégiscsak egyszerű földi halandóba? Wim Wenders 20 évvel ezelőtti, Berlin felett az ég című fekete-fehér remekéből Brad Silberling készített színes és szélesvásznú újrát – Hollywood-i sztárokkal a főszerepben. 
  
U2- So faraway so close




"Mikor a gyermek gyermek volt,
ilyeneket kérdezett folyton:
miért vagyok én én s miért nem te?
miért vagyok én itt, és miért nem ott?
hogy kezdődött az idő,
s hol ér véget a tér?
életünk ezen a földön nem csupán egy álom?
mindaz, amit látok hallok és szagolok-nem
csak egy világ előtti világ csalóka képe?
tényleg létezik a gonosz, és emberek,
akikben benn lakik a gonosz?
hogyan lehet az, hogy én, aki én vagyok,
mielőtt lettem nem voltam.
és hogy egyszer én, aki én vagyok
nem leszek már az aki vagyok."


                                                                                                                             /Peter Handke/                                                       
                        
Bejegyezte: dátum: 1 megjegyzés:
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)